Vegyen részt páratlanul gazdag, ezerszínű körutazásunkon! Fedezze fel Isztambult, a Kelet és Nyugat kapuját, a Boszporusz elképesztő nagyvárosát, ismerje meg a köztársaság jelképét, a fővárost, a büszke Ankarát, a semmihez sem fogható Kappadókiát, a tündérkémények misztikus mesebirodalmát, és a Török Riviéra gyöngyszemét, a csodaszép Antalya-t.
Repülés Budapestről Törökországba, Isztambulba átszállással. Kollégánk a repülőtéren fogadja, majd a szállodában frissítő welcome drinkkel üdvözli Önöket. Munkatársunk minden tudnivalót megoszt Önnel az előttünk álló héttel kapcsolatban. Két éjszakára szállás Isztambul környékén.
Isztambulban, a Boszporusz büszke nagyvárosában, a Selyemút egykori utolsó állomásánál elbűvölő módon keveredik a keleti mesék és a mai kor világa. Sziluettjét titokzatos minaretek, a Boszporuszon átívelő függőhíd, az Aranyszarv-öböl opálos víztükrén úszó hajók határozzák meg. A reggeli után az egykori Hippodromhoz látogatunk el, mely gyülekezési helyként szolgált. Itt megtekintünk három ókori emléket. Emellett belépünk a káprázatos Kék Mecsetbe, melyet az iszlám világ kiemelkedő szent helyeként tartanak számon. Felkeressük a Topkapi palotát, mely évszázados méltóságában a Szeráj-csúcsról tekint le, az Aranyszarv-öböl, és a Márvány-tenger között. Falai között szultánok éltek. A szeráj ma is az egykori oszmán birodalom erejét sugározza, és kincseit őrzi. Délután fakultatív program: varázslatos hajóút a Boszporuszon. Ne szalassza el az alkalmat, hogy az izgalmas hajós kaland során mesés képek elevenedjenek meg Ön előtt! Ősidők óta a gazdagok és hatalmasok privilégiuma volt Ázsia édesvizein utazni. A két part, Európa és Ázsia között között szeli hajónk a hullámokat, míg csodálattal adózhatunk a múlt és jelen megkapó, harmonikus együtt létezésének, a ragyogás és a letisztult szépség kontrasztjának. A távolban számos festői homlokzat, impozáns erőd, mesés palota körvonalai rajzolódnak ki. Meglátogatjuk az Egyiptomi bazárt (Fűszerpiac), ahol elbűvölnek minket a keleti színek és illatok. Visszatérés a hotelbe.
A reggeli után kijelentkezés a hotelből, majd ezt követően Törökország fővárosába, a mintegy 5,5 millió főnyi népességű Ankarába utazunk. A függetlenségi háború után Ankara vált az újonnan megalakuló köztársaság és a modern Törökország jelképévé. Felkeressük az Anatóliai Civilizációk Múzeumát, melyben páratlan régészeti kincseket tekinthetünk meg. Következő állomásunk a Mustafa Kemal Atatürk Mauzóleum külső megtekintése egy fotó szünet erejéig, mely az államalapító előtt tiszteleg, és egyúttal a város szimbólumaként is ismert. Szállás Ankara környékén.
Kijelentkezés a hotelből. Utazás Kappadókia felé. Paşabağı, vagy másnéven a Szerzetesek Völgye az első állomásunk, ahol a tündérkémények elképesztő látványa fogad minket. Ezeket az egyedülálló formációkat a víz és a szél ereje alakította ki, és misztikus alakzatokként emelkednek ki a földből. Tegyen egy sétát ebben az elvarázsolt mesebirodalomban, és csodálja meg a kövekbe vésett részleteket, melyeket a természet művészi keze alkotott meg! Innen egy kőhajtásnyira található Zelve történelmi falucskája. Ez a szabadtéri múzeum betekintést enged a múltba, a tufasziklákba vájt vulkanikus barlanglakások, templomok, kolostorok egy bámulatos világot tárnak fel előttünk. Fedezze fel a sziklák között labirintust formáló utakat, csodálja meg a kövekbe vésett formákat! Szállás Kappadókiában.
Kappadókia a világ egyik legizgalmasabb, leglélegzetelállítóbb tája, melynek egyedülálló képződményei a különböző méretű és formájú Tündérkémények, a különleges sziklaformációk, melyeket évezredekkel ezelőtt a vulkanikus tevékenység és erózió formált meg. Kappadókia területét festői völgyek ékesítik. A Képzelet Völgye olyan, mintha egy álomvilágba csöppennénk, a számos tündérkéménnyel, melyek közül sok állatokra emlékeztet. Egy fantasztikus helyszín a Üç Güzeller, azaz Három Szépség-völgy, ahol három sziklaalakzat uralja a tájat. A Güvercinlik, azaz Galamb-völgy nevét onnan kapta, hogy itt a tufába többezer galambodút vájtak. A nap első felében ezeket a csodákat keressük fel. Majd szabadidő vár Önre vagy tartson velünk félnapos fakultatív kirándulásra. Szállás Kappadókiában.
Reggeli a szállodában, majd kijelentkezés a hotelből. Elhagyjuk Kappadókia varázslatos-időtlen világát és Sultanhaniba, a híres szeldzsuk karaván menedékhez megyünk, ahol a múlt titkai tárulnak fel előttünk. Ezt követően a festői tájat teljes mértékben meghatározó, csodálatos Taurus-hegységen keresztül visszatérünk Antalya környékére, ahol az utolsó két éjszakát töltjük. Szállás Antalya környékén.
Körutazásunk végén Antalyába látogatunk, amely a Török Riviéra egyik legszebb városa. Az országba látogatók népszerűségi listáján előkelő helyet foglal el, évente több millió turista keresi fel. A Taurus-hegység gyönyörű csúcsai és a régióra jellemző buja növényzet csodálatos látványt nyújtanak. Megnézzük a város szimbólumait, többek között a „rovátkolt” Yivli Minaretet, az óratornyot a Kalekapsi téren, és a régi városfalat. Vár ránk egy ékszer, majd egy bőrmanufaktúra is, ahol kedvező áron juthatunk a török kézművesipar remekeihez. Utóbbiban egy divatbemutatót is élvezhetünk. A nap méltó befejezését a festői Karpuzkaldiran-vízesés jelenti. Szállás Antalya környékén.
Reggeli a hotelben. A busz az indulás függvényében viszi ki Önöket a repülőtérre. Hazautazás átszállással. Életre szóló élményekkel gazdagodva érkezünk haza Budapestre.
Repülési adatokat indulás előtt egy héttel tudjuk megadni!
Ma egy lenyűgöző hajókirándulás vár Önre a Boszporuszon. Az Európát és Ázsiát elválasztó vízi út mentén utazva múlt és jelen, pompa és egyszerű szépség találkozik. A hajózás során gyönyörű villák, erődök és paloták tárulnak elénk.
Ár: 45,00 € / fő
Isztambul esti fényeiFedezze fel Isztambult éjszaka: a Kék mecset, a Hagia Sophia, az élénk Istiklal utca és Kumkapi különleges hangulatban várja. Buszos és gyalogos városnézés során bepillantást nyerhet a helyiek esti életébe.
Ár: 30,00 € / fő
Török Est (Show + korlátlan helyi alkoholos vagy üdítőital) – KappadókiaMa este Törökország hagyományait és népi kultúráját ismerhetjük meg zenés, táncos előadáson keresztül. Az este egyik fénypontja egy híres hastáncosnő fellépése lesz.
Ár: 55,00 € / fő
Dervisztánc előadás (Sema)Esti programként dervisek spirituális táncelőadását tekinthetjük meg. A zenére történő forgás révén különleges, lebegő látványban lehet részünk.
Ár: 30,00 € / fő
Hőlégballonos túra – Kappadókia (időjárásfüggő)A hajnali felszállás során Kappadókia holdbéli tája tárul elénk a magasból. A völgyek, tündérkémények és szőlőskertek feletti csendes lebegés felejthetetlen élményt nyújt.
Ár: Az ár időjárástól és aktuális helyzettől függően változhat
Jeep Szafari – Kappadókia (időjárásfüggő)4×4-es terepjárókkal felfedezhetjük Kappadókia lenyűgöző vidékeit: poros, köves utakon, völgyeken, vörös dombokon át vezet az út, mesés kilátással a természetre és a kőbe vájt falvakra.
Ár: 65,00 € / fő
1 ebédÁr: 25,00 € / fő
2026. 03. 01. | Budapest (BUD) | Antalya (AYT) | - |
A repülési időpontok tájékoztató jellegűek. Végleges információt az úti okmányokkal küldünk.
A honlapon szereplő helyesírási hibákért, aktualitását vesztett árakért és akciókért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk. Kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak, adatok, leírások, képek tekintendők véglegesnek. Weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényes magyar adatvédelmi előírásoknak (1992. évi LXIII. törvény). Adatkezelési Tájékoztatónkat itt olvashatja.
Copyright © Mágia Tours - 2025 - Minden Jog Fenntartva. | Engedélyszám: U-000471